2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eltérítenék a veszélyes kisbolygókat

  • 2013-05-31 14:32:36

  • MTI

Nukleáris robbanótöltettel térítené el a Földet fenyegető kisbolygókat egy amerikai tudóscsapat, amelynek kutatási tevékenységét az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA jelentős összegekkel támogatja.

Nukleáris robbanótöltettel térítené el a Földet fenyegető kisbolygókat egy amerikai tudóscsapat, amelynek kutatási tevékenységét az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA jelentős összegekkel támogatja.

Bong Wie, az Iowai Egyetem csillagászati-védelmi kutatóintézetének szakértője az amerikai Nemzeti Űrtársaság éves tanácskozásán kifejtette, hogy az általa vezetett csoport olyan űrhajó kifejlesztésén munkálkodik, amely az atomtöltetet a veszélyes pályán közeledő kisbolygóra (aszteroidára) juttatná, mielőtt még az összeütközhetne a Földdel. Egy-egy bevetés becslése szerint hozzávetőleg egymilliárd dollárba kerülne.

Az aszteroidaelhárító űrhajó két részből állna. Az egyik az a kinetikus ütközőegység lenne, amely nagy sebességgel vágódna a kisbolygóba, és hatalmas krátert vájna a felszínébe. A másik a nukleáris robbanótöltetet vinné magával: az atomszerkezet csak azután lépne működésbe, ha már az űrjármű mélyen behatolt a kráterbe – az aszteroida belsejébe. A cél az, hogy milliónyi darabra szaggassák szét a kozmoszból érkező objektumot, letérítve a széthulló szilánkokat a Földet fenyegető pályáról. Wie meggyőződése szerint az atomtöltettel felrobbantott kisbolygók darabjainak a 99 százaléka – vagy akár mindegyike – bizonyosan elkerülné a Földet. Azok a töredékrészek pedig, amelyek tovább száguldanának az eredeti pályán, méretük folytán elégnének, mihelyt elérnék a földi atmoszférát.

Az iowai csapat olyan elhárító rendszert tervez kidolgozni, amely viszonylag rövid bevetési képességgel rendelkezne, tehát a kisbolygó feltűnésétől számított egy éven belül már útnak lehetne indítani a robbanótöltettel felszerelt elhárító űrjárművet. Két űrhajó állna folyamatosan készenlétben – ez egyik tartalék lenne –, és Delta 4 jelzésű rakétán bocsátanák fel őket. Ha az első kudarcot vallana, máris indítanának a másikat.

Wie utalt arra, hogy az eddig javasolt módszerekkel – mint amilyen egyebek között a gravitációs vontatás, a sugárzási nyomásgyakorlás vagy a tömeges ütköztetés ötlete – az a baj, hogy előkészítésükhöz igen hosszú idő lenne szükséges, az aszteroida észlelésétől legalább 10-20 év. A szakértő előadásában megemlítette, hogy az általuk tervezett technológia egyes elemeit már külön-külön sikeresen kipróbálták, például a NASA Deep Impact nevű űrhajója 2005. július 4-én kinetikus ütközőegységet küldött a Tempel 1 üstökös elé, hogy megvizsgálják a kozmikus karambol hatását. Négy évvel később a Holdon teszteltek hasonló berendezést.

Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató