2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elemzők szerint az IMF tárgyalások kudarca nem rontja Románia makrogazdasági stabilitását

  • 2015-02-11 16:22:47

Pénzügyi elemzők szerint Romániának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott sikertelen tárgyalásai nem befolyásolják kedvezőtlenül az ország makrogazdasági stabilitását.

Pénzügyi elemzők szerint Romániának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott sikertelen tárgyalásai nem befolyásolják kedvezőtlenül az ország makrogazdasági stabilitását.

A Hotnews.ro hírportál által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy a megállapodás elmaradásnak nem lesz semmilyen hatása a román makrogazdaságra. Ugyanakkor az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy az állami vállalatok megreformálása, vagyis hatékonyságuk növelése továbbra is „égető” probléma marad, hiszen minél tovább halogatják a megoldását, annál nagyobb kedvezőtlen kihatása lesz a román gazdaságra.

Victor Ponta miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy Románia nem állapodott meg az IMF bukaresti küldöttségével a most lejárt felülvizsgálati látogatás keretében, és Bukarest nem írja alá azt a szándéklevelet, amelynek alapján az IMF Bukarest rendelkezésére bocsáthatja az elővigyázatossági típusú hitelszerződés következő részletét. A lakossági gázár liberalizálása és a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakítások miatt támadtak nézeteltérések a felek között. A tárgyalások várhatóan áprilisban folytatódnak.

 

  

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató