2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A küküllőszéplaki Imre István és felesége négy éve úgy döntöttek, hogy családi kisvállalkozásba kezdenek. 

Fotó: Nagy Tibor


A küküllőszéplaki Imre István és felesége négy éve úgy döntöttek, hogy családi kisvállalkozásba kezdenek. Három évbe telt, míg az unitárius egyház tulajdonában lévő ingatlant felújították, és tavaly december 27-én megnyitották az Old Pub névre keresztelt italkimérőt és pizzázót. 
Amint az állategészségügyi technikusi végzettségű egységvezető elmondta, 15-20 ezer euróba került az indulás, reményeik szerint tíz év alatt megtérül a befektetés. 
Pár héten belül használatba kerül a saját kezűleg épített kültéri kemence is, annak érdekében, hogy az általuk készített tízféle pizza jellegzetes íze a fával fűtött kemencében még nagyobb vonzerőt jelentsen a környékbeliek számára. Amint kérdésre válaszolva kifejtette, az olasz eredetű jó pizzatésztát pár napig hűtőben kell tárolni. Ezáltal nem áll fenn annak a veszélye, hogy a világon elterjedt, kelt tésztából készült, paradicsom alapú szósszal borított lepénykenyér – melyre különböző feltétek kerülnek – kedvelőinek félóránál többet kellene várakozniuk.
A legkelendőbb a ház specialitása: a hagymás, kolbászos, sajtos stb. rusztikus pizza. Havi forgalmuk egyelőre 40-50 ezer lej, naponta hozzávetőleg tíz pizzát készítenek. Amint kérdésre válaszolva elmondta, az ellenőrzések során mindent rendben találtak, a szükséges tűzvédelmi engedélyeket beszerezték, próbálnak előírásszerűen tevékenykedni annak érdekében, hogy a bírságokat elkerülhessék. Nehézségeik között a kisvállalkozó a 3 százalékos jövedelemadó törlesztését említette. Terveik között szerepel egy agroturisztikai panzió létrehozása, amit uniós pályázat révén szeretnének megvalósítani.

Hogy vinné el a fekete mentő! 2 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 2 órával korábban

Erről jut eszembe 2 órával korábban

Rollernagyi 2 órával korábban

Közönségszolgálat 2 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 2 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 2 órával korábban

Hírek, rendezvények 2 órával korábban

4keréken 2 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató