2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy-egy gól ajándékba

A továbbjutás elméleti esélye volt a tét a Kolozsvári Sănătatea 3. ligás és a Nyárádtői Unirea 2018 2. ligás csapata között a labdarúgó-Románia-kupa csoportkörének 3. fordulójában. A győztes ugyanis elméletileg továbbjuthatott volna, ha a másik két meccsen kedvező eredmények születtek volna, azonban az nagyon hamar kiderült, hogy a Farul nagy előnyt szerzett Aradon, így a meccsnek már nem volt valódi tétje.

A nyárádtői kispad így is kezelte az év utolsó kiszállását, hiszen több kezdőembernek, illetve minden idegenlégiósnak korábban vakációt adott, félig tartalékosan állt ki a harmadosztályban is négy külföldit foglalkoztató kolozsváriakkal. Mégis, a meccs nagyon jól kezdődött számára, hiszen az első támadásból gólt szerzett: Haiduc bal oldali beadását a menteni próbáló Cimpoieșu saját kapujába küldte (0-1). Aztán hosszú percekig úgy tűnt, az osztálykülönbség meglátszik, a 3. percben Vînău pedig óriási lehetőséget hagyott ki, egy szöglet után három méterről az üres kapu fölé lőtt.

Lassan azonban a Sănătatea vette át a meccs irányítását. A 22. percben Creț éles szögből próbálkozott, a 25. percben Aidoo fordulásból, 11 méterről tette próbára Ganeát, a 34. percben pedig ismét Creț ugrott ki a leshatárról, de nem tudta ellőni Ganea mellett.

A második félidőben is folytatódtak a kolozsvári rohamok, és miután a 60. percben Fofana lövése elakadt a blokkban, Nyárádtő visszaadta az első percben kapott ajándékot: a 63. percben az egyébként számos veszélyes labdát hárító Ganea gyerekes hibát követett el, Creț jobb oldali, ívvel a kapu előterébe érkező beadását a kapuba ejtette, anélkül hogy valaki zavarta volna (1-1). 

Kolozsvár most már nyerni szeretett volna, de Aidoo éles lövését hárította Ganea a 68. percben, a 74.-ben pedig Paul 18 méteres lövése kevéssel suhant el a kapu fölött. A végére kicsit összeszedte magát Nyárádtő is, és Trif a 76. percben lefordult a védőről 10 méterre, de fölélőtte, a 79. percben Magyari a védők mögé került, ám nem tudta ellőni Chindriș mellett, a 85. percben pedig Bogdan jó helyzetből kevéssel a rövid sarok mellé küldte.

Ezzel az eredménnyel mindkét csapat befejezte kupaszereplését, és most már a tavaszi bajnoki idény előkészítésére összpontosíthat.


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Románia-kupa, C csoport, 3. forduló: Kolozsvári Sănătatea – Nyárádtői Unirea 2018 1-1 (0-1).

Kolozsvár, Kolozsvár Aréna. Vezette: George Roman (Temesvár) – Raul Ghiculescu (Lugos), Emeric Tocai (Nagyszeben). Tartalék: Raul Bădărău (Vajdahunyad). Ellenőr: Ioan Onicaș (Zilah), Cristian China (Nagybánya).

Sănătatea: Chindriș – N. Pop (46. Diószegi), Cimpoieșu, Lazăr, Creț, Fofana, Yuh (30. Gaddo), Aidoo, Cociș (73. Goga), Baciu (73. Bonț), Paul.

Nyárádtő: Ganea – Chinteș, D. Pop, A. Popa, Vînău, Ioniță (88. Cruceru), Barstan (75. Trif), Bogdan, Șerban (75. Blidărean), Haiduc, Magyari (88. Coza).

Gólszerzők: Ganea (63. – öngól), illetve Cimpoieșu (1. – öngól). Sárga lap: Fofana (24.), Lazăr (42.), Aidoo (85.), illetve Vînău (67.).


Eredményjelző

Románia-kupa, csoportkör, 3. forduló:

* A csoport: Bukaresti Rapid 1923 – Kolozsvári CFR 1907 0-2, Karácsonkői Ceahlăul – FC Botosán 0-1, CS Afumați – Campionii FC Argeș Pitești 2-0. Továbbjutott: Kolozsvári CFR 1907, Bukaresti Rapid.

B csoport: Bukaresti FCSB – CSU Craiova 0-2, Bukaresti Dinamo 1948 – Petrolul 52 Ploiești 0-0, Agricola Borcea – Bodzavásári Metalul 0-3. Továbbjutott: Bodzavásári Metalul (2. liga), CSU Craiova.

C csoport: Aradi UTA – Konstancai FCV Farul 1-5, Jászvásári CSM Politehnica – Nagyszebeni Hermannstadt 0-0, Kolozsvári Sănătatea – Nyárádtői Unirea 2018 1-1. Továbbjutott: Konstancai Farul. A CSM Politehnica és a Hermannstadt pótselejtezőt játszik a továbbjutásért.

D csoport: Galaci Suporter Club Oțelul – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0-0, Resicabányai CS Muncitoresc – FK Csíkszereda 0-0, Gyulafehérvári CSM Unirea – SCM Râmnicu Vâlcea 3-1. Továbbjutott: Gyulafehárvári CSM Unirea (3. liga), Resicabányai CS Muncitoresc (2. liga).

Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató