2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A családorvosok fontos kérdésekre nem kaptak választ

A 2014. évi 400-as kormányhatározat tartalmazza az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó új keretszerződés szövegét, amelyet, bár január elsejétől kellett volna életbe lépjen, féléves késedelemmel fogadtak el. A hangzatos televíziós beharangozások ellenére a családorvosok többsége úgy érzi, hogy csupán politikai jellegű volt a hírverés, a valóságban fontos kérdésekre ezúttal sem kaptak választ, s az eddig kialakult helyzet, miszerint napi 20 páciens ellátását fizeti az egészségbiztosító, továbbra sem változott.
 Az új keretszerződés, ami állítólag június elsejével kezdődően lépett életbe, a hét elején sok galibát okozott a családorvosi rendelőkben. Miután arról értesítették az orvosokat, hogy az új elektronikus receptnyomtatványt kell használniuk, s azt letöltötték a számítógépről, kiderült, hogy a patikák nem tudják kiadni a felírt gyógyszereket, mivel ők nem kapták meg az új programot. Ezért a családorvosok vissza kellett állítsák a régi receptnyomtatványt, majd kedden arról értesítették őket, hogy a régi keretszerződés érvényes az új előírások, normák szerint. Kedd estig senki sem tudta pontosan, hogy mire számíthatnak, ugyanis a családorvosok egyesülete és a patronátus képviselői szerdán tárgyaltak az egészségbiztosítási pénztárral. 
A megkérdezett családorvosok a változásokról elmondták, hogy az az előírás, hogy a 21. páciensnek nem kell fizetnie, ha nem volt előzetesen bejegyezve, és nem sürgősségi esetről van szó, a további egyeztetésektől függ. A keretszerződés ugyanis csak azt szabja meg, hogy a biztosító továbbra is napi 20 beteg ellátását fedezi.
Az évi ellenőrzéseket a napi húsz konzultáció alatt kell elvégezni, holott a családorvosok azt remélték, hogy ezt a szolgáltatást azon felül fizeti a biztosító. Az új keretszerződés szerint 18-39 éves kor között a biztosított személyek háromévente kell szűrővizsgálatra jelentkezzenek a háziorvosnál, aki fel kell mérje a kockázati tényezőket, és erről egy kimutatást kell vezetnie. Ha úgy ítéli meg, hogy magas egy vagy több betegség megjelenésének a kockázata, akkor évente kell ellenőrzésére hívnia a szóban forgó személyt. 
40 év fölött évente kell szűrővizsgálatra jelentkeznie a biztosítottnak. A gyermekek 18 éves korig rendszeres vizsgálatra jogosultak, kezdetben kéthavonta, majd ritkábban, négyéves kor fölött pedig évente egyszer. A szűrővizsgálatok alkalmával a fejlődésüket, a táplálásukat s a koruknak megfelelő kockázatot kell felmérni, s szükség esetén be kell avatkoznia a családorvosnak. 
Újdonságnak számít, hogy a korábbi tiltás ellenére gyógyszert írhatnak fel a listájukon szereplő betegnek, aki kórházban fekszik, ha azt a kórházi kezelőorvos írásban kéri. 
Az új normák szerint a családorvos EKG- és ultrahang-vizsgálatot végezhet a jegyzékében szereplő betegeknek, de a vizsgálat finanszírozását nem tisztázza a keretszerződés. 
Marad továbbra is a szabály, hogy a beteg a biztosítási pénztárral szerződéses viszonyban levő családorvostól vagy szakorvostól kapott beutaló alapján jogosult további ingyenes ellátásra. Vannak esetek, amikor a szakorvos köteles fogadni a beteget beutaló nélkül is. Ilyenek például a diabétesz, a glaukóma, az ortopédiai esetek stb. Ugyanazon kórkép esetében három beutalóra jogosult minden biztosított a diagnózis megállapítása, a kezelés és betegség követése végett. 
Heveny megbetegedésben 3-10 napra, krónikus bántalom esetén 30-31 napra írhat fel ártámogatott vagy ingyenes receptet a családorvos. Ha stabil kezelést kap a beteg, közös megegyezés alapján 90-92 napra szólhat a vény. 
A keretszerződés többek között azt is szabályozza, hogy legkevesebb 800, legtöbb 2.200 személy szerepelhet egy családorvos listáján, ideális számnak az 1.800 pácienst tekintik, különleges esetekben, ahol nincsen a környéken orvos, elfogadják a kisebb számot is. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató