2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Miközben a média hetek óta nagy garral népszerűsíti a Tündérkert filmes változatának rövidesen kezdődő történelmi kalandsorozatát, amelyben marosvásárhelyi színészek is játszanak, a magának mind kitartóbb, hűséges közönséget kiépítő magánszínház, a vásárhelyi Spectrum a Móricz-trilógiából kiemelt drámát, a Boszorkányt állította újra színpadra. Török Viola dolgozta át a művet, és rendezte meg ismét az előadást, a díszletet is ő álmodta a rendelkezésükre álló szűkre szabott keretbe, ami nyilván arra vall, hogy a színmű és a probléma, amit felvet, továbbra is szívügye, de hogy nem egészen egy évtized teltével az előző megszólaltatása után újra elővegye, ahhoz bizonyára a Kaszás Attila Színházzal kötött együttműködés ösztönzőereje is kellett. A rendezőnő előzetesen alaposan körbejárta, részletezte a sajtóban, mi az, ami az Erdély-trilógiában epizódként kirajzolódó drámában elsősorban izgatja, kérdések egész sorozatában taglalta a két főszereplő, Bethlen Gábor fejedelem és a boszorkánysággal vádolt „vadleány”, Báthory Anna kapcsolatának ellentmondásos visszatükröződését, annak lehetséges mai lecsapódását, értelmezését, ezeket nem kívánom ismételni. Akik pedig látták múlt pénteken az előadást, és hosszas vastapssal jutalmazták a produkció létrehozóit, azok önmagukban már igyekeztek feloldani a kérdőjeleket, vagy éppen ellenkezőleg, újabbakkal gyarapították azokat, a színházi élmény ugyanis hatott, nem szállt csak úgy el a szélbe, amikor kiléptünk a színházból, volt min gondolkodni. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a drámára és a rendezői szemléletre, a színpadi megjelenítésre teljesen ráhangolódott, kiváló színészcsapat állt a Spectrum rendelkezésére.

Bogdán Zsoltnak olyan nimbusza van Marosvásárhelyen, hogy már a neve hallatára elfogynak a jegyek. Eddig még sosem okozott csalódást. Most sem, tegyük hozzá azonnal. Csutak Rékát is sokan kedvelik, még ha ő nem is gyakran szolgálta Tháliát városunkban. Most ő volt az igazi nagy meglepetés. Delejes volt, ahogy Báthory Annát életre keltette. Lőrincz Ágnes tartásos, mégis esendően emberi fejedelemasszonnyá tudott válni. A filmekben, tévéprodukciókban gyakran látott Szarvas József kettős szerepben is éreztette jellemformáló ereje kisugárzását. Tatai Sándor ezúttal is jól érzékeltette, miért tekinthető a társulat egyik alapemberének. Jól működött minden, még akkor is, ha a nézőben olykor felmerülhetett, hogy a szereplők valós életkora talán némileg meghaladja a megelevenített történelmi alakokét. Teljes volt az illúzió, a helyzeteknek megfelelően vad és boszorkányos, tündéri és esendő, harcos és meghunyászkodó, tüzes és szemérmes, lángoló és balladásan vészjósló, szerelmesen lírai és önfeláldozó volt a címszereplő Csutak Réka. Külön kiemelendő, ahogy a hangjával bánt, és amilyen magától adódó természetességgel és különleges értelmi hangsúlyokkal alakította veretesen versszerűvé a történéseket keretező dalokat, daltöredékeket. Hatásos színpadképi lelemény volt egyébként ezeket a felnagyított szövegeket, virágénekeket díszletfalakká alakítani. A Kelemen László biztosította zene erre is korhűen, diszkréten rájátszott. Takács Tímea népviseletet és a korszakot jelzésszerűen sejtető jelmezei ugyancsak jól idézték fel a boszorkánykori atmoszférát, kellő egyensúlyt teremtetve fény és árnyék között. A szereplők közti összhangot vagy ellentétet finoman jelezték a nonverbális megnyilatkozások is, Anna önmagából ritmust doboló hangulatjelzései például, vagy a szerelem, szeretet, odaadás és eltávolodás táncszerűen kivitelezett páros szép koreográfiái. A fejedelem méltóságát, emberi nagyságát, a hatalom bűvöletébe rögződött gesztusait, hanghordozását szinte eszköztelenül felmutató, de néha az érzelmeit is önkéntelenül kinyilvánító Bethlen Gábor alias Bogdán Zsolt mindezekhez bizonyára maga is alaposan hozzájárult, hiszen a közönségnek is nyilvánvaló volt: a sikeres előadás harmonikus közös munka eredménye. 


Csutak Réka és Bogdán Zsolt jelenete
 Forrás: a Spectrum Színház honlapja



Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató