2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) megkapta az engedélyt, így az FC Barcelona indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában – értesült az AS madridi sportnapilap.

Az újság szerint az UEFA licenceket elbíráló bizottsága egyhangúlag döntött a spanyol bajnok BL-rajtjának jóváhagyása mellett. A lap hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a határozatot felülvizsgálhatják, ha új tények derülnek ki a spanyol játékvezetői bizottság korábbi alelnöke, Jose Maria Enriquez Negreira ügyében, amely miatt az UEFA eljárást indított a katalán klub ellen.

Korábbi sajtóértesülések szerint 2001 és 2018 között Negreira mintegy 7 millió eurót kapott a Barcelonától a játékvezetők munkájával kapcsolatos tanácsok fejében. Az UEFA vizsgálata viszont eddig semmi olyan bizonyítékra nem derített fényt, hogy a Barca meccseredményeire hatással lettek volna a Negreira részére érkező kifizetések. A katalán klub kezdettől azt hangsúlyozza, hogy semmiféle rosszhiszemű dolgot nem követett el, teljesen tisztán és nyíltan utalt át pénzt Negreira cége számára tanácsadói szolgáltatásért, olyanért, amelyet semmilyen szabályzat nem tilt.

Busquets Messi csapattársa lesz Miamiban

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami együttesében folytatja pályafutását Sergio Busquets, aki 18 év után hagyta el az FC Barcelonát, és ismét a hétszeres aranylabdás Lionel Messi csapattársa lesz.
A 34 esztendős világ- és Európa-bajnok középpályás várhatóan július 21-én mutatkozik be a floridai együttesben, amely jelenleg az MLS Keleti főcsoportjának sereghajtója, és zsinórban hét vereségénél jár.
Busquets 2005-ben csatlakozott a katalán együtteshez, majd három évvel később mutatkozhatott be az első csapatban, amelyben 722 alkalommal lépett pályára, ezzel harmadik az örökrangsorban.
A 143-szoros spanyol válogatott középpályás nyolc bajnoki címet, hét-hét Spanyol Kupa- és Spanyol Szuperkupa-győzelmet, három Bajnokok Ligája-diadalt ünnepelhetett, háromszor nyert Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot a Barcelonával.
Lionel Messi most a szabadságát tölti, nemrégiben jelentette be, hogy a Paris SG-nél nem újít szerződést, és bár ajánlata volt az FC Barcelonától, inkább a David Beckham által is tulajdonolt Miami együtteséhez szerződött.

Hogy vinné el a fekete mentő! 12 órával korábban

Erről jut eszembe 12 órával korábban

Rollernagyi 12 órával korábban

Közönségszolgálat 12 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 12 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 12 órával korábban

Hírek, rendezvények 12 órával korábban

4keréken 12 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató