2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Napjaink báljai már más módon zajlanak, mint régebben, több az asztalnál ülés, mint a hagyományos táncközpontú események. 


– Javában tart a báli szezon, milyen tanácsokat, ötleteket adsz azoknak, akik szeretnének újítani, változtatni a ruhatárukon úgy, hogy az eseménynek minden szempontból megfelelő öltözékben szórakozzanak? – kérdeztem Bandi Kati iparművésztől.
– Mint mindenik napszak tevékenységei és helyzetei során, úgy az esti-estélyi eseményekre készülve is érdemes figyelmet fordítanunk öltözködésünkre. Talán ezekre az ünnepi alkalmakra készül leggyakrabban új ruha, ezt a műfajt fogadjuk el leginkább mint megmutatkozási mércét. 
Az csak természetes, hogy elsődleges szempont az esemény jellege. Egy házibuliban, klubban „vagányabbul”, kevésbé protokollárisan adjuk elő magunkat, míg egy báli ruhának egészen más követelményeknek kell megfelelnie.
– Melyek azok?
– Napjaink báljai már más módon zajlanak, mint régebben, több az asztalnál ülés, mint a hagyományos táncközpontú események. Ennek ellenére az igazi báli ruha kötelezően bő aljú, hiszen a szoknya pördülése-repülése kihangsúlyozza a tánc lendületét. A rövid szűk szoknya és a nadrág látványa teljesen agyonüti a báli hangulatot.
Mind a báli, mind az egyéb estélyi alkalmak ruháinak igen jól áll a meztelen hát és váll, a mély dekoltázs. Ugyanakkor éppen ezen elemek túladagolásával követhető el a legtöbb melléfogás. Nem árt, ha bizonyos kor és súly fölött legalább egy stólával kiegészítjük amúgy nagyon provokatív ruhánkat. Ez persze nem azt akarja jelenteni, hogy ne viseljük magabiztosan alkatunk adottságait.
A bálnál statikusabb estélyekre (opera, fogadások) már nem „kötelező” bő aljú ruhát felvennünk, de a többi szempont hasonló. Ne féljünk a fényes díszítményektől, csipkétől, hímzéstől, értékes kelméktől, erős színektől, nagy ékszerektől. Bármilyen ruha mellett is döntünk, éljen a báli szezon!

Hogy vinné el a fekete mentő! 18 órával korábban

Erről jut eszembe 18 órával korábban

Rollernagyi 18 órával korábban

Közönségszolgálat 18 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 18 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 18 órával korábban

Hírek, rendezvények 18 órával korábban

4keréken 18 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató