2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nő a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma

Megyénkben április 1-jén 29 személyt ápoltak koronavírus-fertőzéssel a megyei kórház fertőző betegeket ellátó klinikáján. Március 31-én egy hetvenéves marosvásárhelyi illetőségű férfi belehalt a fertőzésbe. 

Aznap reggel hívták ki hozzá a mentőt, és szállították a megyei sürgősségi kórház szűrűegységébe, ahonnan a fertőző betegségek klinikájára utalták be. Délután az állapota annyira romlott, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. A teszt eredménye még aznap igazolta, hogy COVID-19-fertőzött volt. A járványügyi kivizsgálás folyamatban van, ugyanis a körzetben, ahol lakott, egy másik igazolt esetet is számontartanak. Egyéb pontosítást az elhunyt lakhelyére vonatkozóan nem közölt a kormányhivatal.

Március 31-től Maros megye is felkerült azon megyék jegyzékére, ahol halálos áldozatot szedett a járvány. Az április 1-jei adatok szerint az új koronavírus 85 áldozata a craiovai, bukaresti, jászvásári, suceavai, aradi, bákói, temesvári, kolozsvári, konstancai, szatmári, szebeni, nagyváradi, valamint Hunyad és Ialomiţa megyei kórházakban hunyt el.

Megyénkben az április 1-jei adatok szerint 5.910 személy volt házi elkülönítésben és 347-en intézményesített karanténban. Az utóbbi 24 órában 432 személy számára szűnt meg a házi elkülönítés.

A rendőrök és rendvédelmi dolgozók együttesen felügyelik a szabályok betartását. Az utóbbi 24 órában 480 esetben ellenőrizték a COVID-19 megelőzésére és terjedésének megállítására vonatkozó rendelkezések betartását. 2630 személy esetében, 775 helyszínen végeztek ellenőrzést, és 180 kereskedelmi egységet kerestek fel, hogy meggyőződjenek a tevékenység beszüntetéséről. A talált rendellenességek miatt 254 bírságot róttak ki 313.000 lej értékben. Egy személyt a házi elkülönítésből karanténba helyeztek át, mivel nem tartotta be a szabályokat. A rendfenntartók 900 járművet ellenőriztek, 1690 személyt igazoltattak.

Március 31-én a közegészségügyi igazgatóság szakemberei öt áruházat ellenőriztek, amelyek közül háromban róttak ki bírságot, mert nem végezték el a kötelező fertőtlenítést.

*

Mivel olvasónktól egyéb észrevételek mellett kaptunk olyan jelzéseket, hogy vannak személyek, akik kérkedő módon nem tartják be a karanténra vonatkozó előírásokat, és az őket figyelmeztető személyekkel szemben fenyegető módon lépnek fel, megismételjük a Megyei Koordinációs és Intervenciós Központ (0265-208-000/ 0265-233-652), valamint a közegészségügyi hatóság telefonszámait, ez utóbbiak 8-20 óra között hívhatók (0265-261-152 vonalas, 0731-338-057, 0731-338-064, 0790-011-872, 0790-011-874 és 0790-011-873 molbilszám) a megyénkben működő kormányhivatal tájékoztatása alapján. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 21 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 21 perccel korábban

Erről jut eszembe 21 perccel korábban

Rollernagyi 21 perccel korábban

Közönségszolgálat 21 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 21 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 21 perccel korábban

Hírek, rendezvények 21 perccel korábban

4keréken 21 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató