2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 3-án nyílt meg a tárlat a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében, amelyet a gyülekezet lelkésze, Kecskés Csaba kitartó következetességgel népszerű kiállítótérré léptetett elő. A 2020 karácsonyán elhunyt Kedei Zoltán festőművész indította el az itteni kiállítások sorát, aztán volt még ebben a teremben bemutatkozása, és bizonyára a későbbiekben is találkozhatnak majd festményeivel az itteni érdeklődők, hiszen a család szándéka mindegyre nyilvánosság elé tárni az értékes művészi hagyatékot. Ezt a megnyitót vendégül látó és felvezető lelkipásztor is hangsúlyozta, majd a festő érdemeiről, egyéniségéről, munkásságáról Nagy Miklós Kund és Imre Lídia művészeti író beszélt. Közreműködött Lőrinczi György lantművész, Kecskés Lajos nyugalmazott unitárius lelkész verset mondott. Az alábbiakban Imre Lídia szövegének rövidített változatát adjuk közre. 

Méltatók a megnyitón (balról): Kecskés Csaba, Imre Lídia, N.M.K. 

Fotó: Kiss Gellért Győző 

Hogy vinné el a fekete mentő! 15 órával korábban

Erről jut eszembe 15 órával korábban

Rollernagyi 15 órával korábban

Közönségszolgálat 15 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 15 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

4keréken 15 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató