2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az athéni lista csak az első lépés

  • 2015-02-24 14:55:17

Pusztán egy folyamat első lépésének nevezte kedden, az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottságában Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke azt a listát, amelyet saját bevallása szerint hétfőn késő este kapott meg Athéntól, s amely a görög mentőprogram intézkedéseinek átalakítására vonatkozik.

Pusztán egy folyamat első lépésének nevezte kedden, az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottságában Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke azt a listát, amelyet saját bevallása szerint hétfőn késő este kapott meg Athéntól, s amely a görög mentőprogram intézkedéseinek átalakítására vonatkozik.

Az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozásán elnöklő Dijsselbloem közölte azt is, hogy egyelőre nem tud sem pozitív, sem negatív véleményt alkotni róla, mert a korábban trojkának nevezett három intézmény még értékeli a javasolt intézkedéseket. Elmondta, hogy ha az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap egybehangzó pozitív értékelést ad, akkor az eurócsoport telefonkonferencián dönt majd a lista támogatásáról.

A holland pénzügyminiszter úgy ítélte meg, hogy az új görög kormány elkötelezett a reformok mellett. Kijelentette azt is: a „Grexit”, Görögország kilépése nem volt napirenden, arról nem folyt eszmecsere, nem is hajlandó felkészülni erre az eshetőségre.

Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató