Azt tartja a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, bármi lehet „alkalom”.
Azt tartja a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, bármi lehet „alkalom”. Az is például, hogy az európai menekültügy kapcsán a román kormányfő vadabbnál vadabb vádakat, alpári támadásokat fogalmazzon meg az „ősellenség”, a magyar kormány ellen. Ha nem másért, valamit „fel kell mutatnia”, ugyanis a 2015-2018-ra szóló „emigrációs stratégia”, illetve „akcióterv”, amit szerdán fogadott el a kormány, szokás szerint csupa általánosságokat tartalmaz, csupán porhintésre jó. A kabinet által kiadott közlemény szerint „újabb erőfeszítés, amelyet Románia tett a bevándorlási ügyek kezelésére”. A kormány a következő négy évben „odafigyel a migráció hatékony kezelésének összes aspektusára”, az európai politikát a hazai körülményekhez igazítja, és nem fog a magyarokhoz hasonlóan „száz évvel ezelőtti módszerekhez folyamodni”. A miniszterelnöki nyilatkozat természetesen újabb diplomáciai vihart kavart, és amikor ezek a sorok íródnak, még korántsem ért véget az üzengetés.
De ha már az „alkalomról” beszélünk, nem hagyhatjuk ki a legújabbat, amelyet a volt nagy-romániás pártvezér halála „szült” a rendszerváltást követő időszak első évtizedében „csúcson” levő, de mára szinte csak a nosztalgiázók szívében élő, ősi tűzhelynek nevezett VR berkeiben. A közismerten magyarfaló „néptribün” elvesztése aggodalmat váltott ki a még létező maroknyi vátrás lelkében, akik szerint „gyakorlatilag nincs már senki” ebben az országban, akinek szívügye lenne a „nemzeti probléma”, és a parlamentből is hiányzik „egy, a szó igazi értelmében vett nacionalista párt”. Ezért aztán felszólítják azokat a „hazafias-nacionalista” politikai erőket, amelyek úgy érzik, hogy R. Ceontea, A. Păunescu és C. V. Tudor őket képviselte, fogjanak össze más, hasonló nézeteket valló parlamenten kívüli erőkkel, hogy 2016-ban jussanak be a parlamentbe, „hogy a románok érezzék, vannak még hazafiak, akiket érdekel a sorsuk”.
És ha már adott az „alkalom”, nem szalaszthatták el, hogy a román közszolgálati televízió elnökének a menesztését követeljék, mert nem volt hajlandó élőben közvetíteni a szokásos évi tebeai hazafias „megnyilvánulásaikat”.
És ha már alkalmuk volt hallatni a hangjukat, nem hagyhatták ki, hogy alkotmányszegést kiáltsanak, mert a marosvásárhelyi állatkert vezetősége az átiratait „kétnyelvű pecséttel látja el és írja alá”. Ekkora „szentségtörést” nem is lehet szó nélkül hagyni. Csak alkalom kell ahhoz, hogy meglovagolhassák , és közhírré tegyék magyarellenességüket.
Tehát igaz a mondás: alkalom szüli…
