2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mi adóinkból élő (és virágzó) hatszáz honatya egyike, egy szociáldemokrata szenátor törvénytervezetet kezdeményezett. 

A mi adóinkból élő (és virágzó) hatszáz honatya egyike, egy szociáldemokrata szenátor törvénytervezetet kezdeményezett. Mielőtt bárki megörülne, hogy végre valaki szót emel a kisnyugdíjak emeléséért vagy azért, hogy több pénzt kellene elkülöníteni a költségvetésből az oktatás és az egészségügy számára, vagy más, a mindennapi emberek gondjaira orvoslást jelentő ötlettel állt elő, ki kell ábrándítanunk. Az említett honatya azt szeretné, ha a fővárosi Egyetem téren egy 25-30 méter magas (vagyis egy nyolcemeletes tömbház magasságát meghaladó), 40 égővel éjjel-nappal kivilágított acélkeresztet állítanának fel „a kommunizmus elítélése és az antitotalitárius nemzeti tudat kultiválására”. A tervezetet, amelyet idén márciusban nyújtott be a kezdeményező, és amely „simán” átment hat (!) szakbizottságon, a szenátus plénuma a múlt héten 57 igen, négy nem szavazattal és nyolc tartózkodással elfogadta. Vagyis a szenátorokat – még akkor is, ha jövőre ismét szükségük lesz a szavazata-inkra – összességében pont annyira érdekli a választók sorsa, mint az említett törvénykezdeményezőt. Vagy talán azt gondolják, minden a legnagyobb rendben van az Európai Unió legszegényebb országában, és már csak egy messziről látszó gigantikus kivilágított keresztre van szükség. Ha belegondolunk, még igazat is adhatunk a „kitalálónak”, lehet, hogy ezzel „egyenlítődnék ki” a tervezetre rábólintó honatyák fejében uralkodó sötétség. Annyi kiegészítéssel, hogy ebben az esetben a parlament elé kellene állítani, nem az Egyetem térre! 
Érdekes jelenség, hogy Bukarestben mindenből a „legnagyobbat” akarják egyesek: az államegyház a legnagyobb katedrálist, a miniszterelnök Európa legnagyobb mecsetét húzná fel, az ország vezetői, a kiváltságos „negyvennyolcak” a legnagyobb fizetést intézik maguknak kormányrendelettel, a sok kiváltság mellett honatyáink a lehető legnagyobb nyugdíjakat vindikálják maguknak és a többi. Hogy ez mennyibe kerül, nem számít. Csak az egyszerű választópolgárok fizetése, nyugdíja, gyermekeik sorsa változatlan. Emlékezzünk csak, mennyit vitatkoztak a 42 lejes gyermeksegély növelésén!
Talán kritikák érték, talán önszántából gondolta meg magát, vagy valamiféle nyomásra tért jobb belátásra, de a legfrissebb hírek szerint visszakozott az említett honatya. Persze, nem mondott le tervéről, de már nem muszáj feltétlenül 25 méteresnek lennie a keresztnek, „csak” monumentálisnak, és „sugározza a fényt”, hogy „Pantilimonból is látható legyen”. 
Ha az országban „dúló” áldatlan állapotokat nézzük: a szegénységet, az utak állapotát, az egészségügyi rendszert és az oktatás helyzetét, az analfabéták számát stb., ép ésszel felfoghatatlan, hogyan születhet ilyen aberráció egy politikus fejében!? Hiszen Románia utolsó az uniós tagországok sorában a mezőgazdaság hatékonyság tekintetében, az Európai Unióban a legutolsó helyen szerepel a lakosság egészségi állapotának monitorizálásában, de a rangsor végén áll a legkorszerűbb orvosi eljárások tekintetében is, a gyermekhalandóság kétszerese az uniós átlagnak, utolsó helyen kullog az újrahasznosított hulladék terén, nem szólva a digitális műveltségről. 
Ezek után nem csoda, ha felháborodást váltott ki az emberekből nemcsak a kezdeményezés, de a szenátorok szavazata is. Remélhetőleg a képviselőház, a döntő fórum, megfontoltabb lesz, és több bölcsességről tesz tanúbizonyságot.

Hogy vinné el a fekete mentő! 47 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 47 perccel korábban

Erről jut eszembe 47 perccel korábban

Rollernagyi 47 perccel korábban

Közönségszolgálat 47 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 47 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 47 perccel korábban

Hírek, rendezvények 47 perccel korábban

4keréken 47 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató