2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ahogy elhagyja az ég karimáját a Nap, hűvös szellők kelnek, s hajnalig leheltetik a ködöt az elmúlással küzdő füvekkel, fákkal. Ez már nem nyári alkonyat, mondom Tóth Árpáddal. 1923-ban írta volt e sorokat:

 

Még ifjúságával tüntet a nyár,

Még dagadóra szítt kebel a domb,

A rácskerítés peremén

Még csókolózni könyököl a lomb.


Még titkolják sóhajuk a szelek,

S mint a hancúzó gyerekek,

Rugdalják a napozó utakon

A furcsa ördögszekeret.


De estefelé hirtelen

Elkomolyodik a világ –

Ez többé már nem nyári alkonyat,

Fájdalmasak a fák.


Összebújt testük sötét és hideg,

Csak felsóvárgó csúcsukat

Ragyogja be nagymessziről

Valószínűtlen fényével a nap.


Valami fáj a tájnak. Csattanó

Izzása merengésbe hal,

Érzi a vén föld, mily rég volt szegény

Igazán boldog s fiatal.


Most álmodja mélázón vissza tán

A nyolcvanmillió éves nyarat,

Mely eónokkal ezelőtt

Ontotta rá az ifjú sugarat.


Még ifjúságával tüntet a nyár



 

 Az eon a legnagyobb időegység a földtörténeti időskálán. A teljes földtörténetet négy eonra osztják: Hadaikum, Archaikum, Proterozoikum – együttesen: prekambrium – és Fanerozoikum. Az eon a görög aion szóból származik: egymilliárd évet, egy gigaannumot jelent.

 

Az volt a nyár! Tüzelt a fény

A dinozaurusz páncélos övén,

S az élet boldog szörnyalakokat

Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld

Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,

Jött a jégkor, s az ember jött vele,

A boldogtalan szörnyeteg!


A természet még kísérletezik,

Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,

Élni, boldognak lenni még,

Ó, ragyogjatok ősi sugarak!


Hiába. Elszalad a nyár.

Bús ember, megállok a fák alatt.

Elkomolyodik a világ,

Ez többé már nem nyári alkonyat.


A csókrahajló lomb közül lehull

Egy koraősz, rozsdásodó levél.

Az ördögszekér megáll az úton,

És feljajdul a szél.

 

 Sóhajnyi idő félezer év ehhez képet. 500 éve, 1521. szeptember 6-án ért véget az első földkerülő hajózás. Fernão de Magalhães expedíciójának egyetlen megmaradt hajója, a Victoria e napon érkezett meg Sanlúcar de Barramedába. A hajó kapitánya, Sebastian Elcano tollba mondta az expedíció viszontagságos útját annak a Maximilianus Transylvanusnak, aki az expedíció létrehozásában, anyagi támogatásában és a beszámoló közreadásában kulcsszerepet vállalt V. Károly udvarában. Az általa Sevillában papírra vetett egyetlen hiteles beszámolót 1523-ban adták ki Kölnben.

 Egy évszázad – még kevesebb. Születésének századik évfordulója tiszteletére az UNESCO a 2012-es évet az ő és a szintén száz éve született híres karmester, Solti György emlékének szentelte. 1912. október 31-én, a reformáció napjának évfordulóján született Budapesten. Már 27 éve, 1994. szeptember 8. óta nincs közöttünk. Apja, Schimert Gusztáv a Nagyszebenhez közeli Erdélyszerdahelyen nevelkedett. „…orvosként, kiváló diagnoszta, zsebre vághatott az akkori nagyképű nagy klinikusaink közül nem is egyet” – írta róla fia. Anyja felmenői között ott van Lumnitzer Sándor, az 1848–1849-es szabadságharc honvéd-orvosi karának fősebésze, még korábban Antal János nagyenyedi tanár, református püspök. 1936-ban szerzett orvosi diplomát. Orvostanhallgatóként ejtette rabul az idegrendszer csodálatos szerkezete. Lenhossék Mihály famulusaként indult tudományos pályája. Bebizonyította, hogy az idegrendszernek mind a központi, mind a perifériás része egymással bonyolult kapcsolatban lévő, ámde önálló idegsejtekből áll. Tantermi előadásaira – pazar színházi előadások (tanú erre Az emberi test ismeretterjesztő filmsorozat) – hamarosan más egyetemekről – Vásárhelyről is – elzarándokoltak a hallgatók. Ennek az időszaknak a nemzetközi idegtudományba berobbant kísérleti eredménye az általa leírt két idegsejtből álló minimális hálózat – reflexív – volt, amely meghozta számára a nemzetközi elismerést. A Kiss Ferenccel megírt Az emberi test anatómiájából több magyar és külföldi orvosgeneráció tanulta az anatómiát, az első kiadás 1946-ban jelent meg. Az anatómiát, szövettant, fejlődéstant és tájanatómiát egységben bemutató Funkcionális anatómiája 1971 óta az emberi testről kialakítandó egységes elképzelések egyik alapvető forrása. Reneszánsz ember: a természet minden csodája, az emberi kultúra minden tevékenysége, a történelem és a művészetek minden ága érdekelte. Leonardo mondását – „akkor jó egy szerkezet, ha szép” – gondolta tovább: „a szerkezetben a működés a legszebb”. A központi idegrendszer – a gerincvelő, az agytörzs, a kisagy, a látópálya és az agykéreg – szerkezetét is e mentén kutatta. Legnagyobb eredményeit a kisagykéreg kutatásában érte el. Felfedezte a kéreg moduláris szerkezetét: azaz, hogy miként kapcsolódik egységekbe 10-50 ezer idegsejt. Többször jelölték Nobel-díjra, végül azonban nem kapta meg a rangos elismerést. Tanítványa, Hámori József mesélte, hogy a Nobel-díj-bizottság egyik titkára azt mondta neki, azért nem kapta meg ő a Nobel-díjat, mert „túl sok mindennel foglalkozott”. A dolog iróniája, hogy amikor Hámori ugyanettől a titkártól megkérdezte, hogy a stresszelmélet megalkotója, Selye János miért nem kapott Nobel-díjat, a titkár azt válaszolta: „mert túlságosan egy területre koncentrált”. Nem a semmiből teremtette meg iskoláját, hanem a nagy elődök, a Lenhossék család, Hőgyes Endre és Bárány Róbert munkásságára alapozva, s elévülhetetlen eredményeket szerzett a magyar idegkutatás mai napig tartó diadalmenetének előkészítésében.

 A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként bátran kiállt a tudományos igazságok védelméért. Csillag Ádám Dunaszaurusz című dokumentumfilmje 1988-ból megrázó erővel mutatta be a bős–nagymarosi vízlépcső történetét, és benne azt a parlamenti szavazást is, ahol mindössze néhány bátor képviselő, közöttük ő szavazott a vízlépcső felépítése ellen.

 Egyszer volt alkalmam nem csak előadását élőben hallgatni, de szót váltani is vele. 1990-ben történt, amikor újraalakult a Magyar Természettudományi Társulat. (Én voltam akkor a 34. tagja az egyesületnek.) Az újjáalakult társulat első elnöke volt ő: Szentágothai János.

 Majdnem 300 évvel ezelőtt – talán ekkor kezdődött az első emberéleteket követelő harc a természet megmentéséért –, 1730. szeptember 9-én Észak-Indiában, Radzsasztán közelében 353 bisnói törzshöz tartozó parasztot mészároltak le Adzsir Szingh maharadzsa emberei. A maharadzsa palotájának építéséhez a Khedsadali falu határában lévő erdőt vágatta volna ki, de a falusiak nem engedték az erdő kiirtását: átölelték a fákat. Mire a favágók a falu lakóit ölték halomra. A népfölkelés hatására a maharadzsa törvényben tiltotta meg, hogy a bisnói települések körzetében bárki állatot öljön vagy fát vágjon ki. Azóta a Himalája vidékének Chipko – Ölelj át egy fát mozgalma világhírűvé vált. De az 1987-ben a mozgalomnak ítélt alternatív Nobel-díj sem tudott gátat vetni a világméretű erdőirtásoknak.

 „Kerestem az utat, a patakot, nádast, a cserszagú erdőt… – írta volt Fekete István az Őrségről szóló művében – s közben megtaláltam a Hazámat.”

 Őrt állni természeti értékeink védelmében ma égető kötelesség. Fontosabb, mint valaha is volt. Hogy unokáink unokái úgy találjanak rá Hazánkra itt, a Kárpát-medencében, itt, Európában, itt, e Földön, hogy lesz értelme utat, patakot, nádast, cserszagú erdőt keresni. Mert meg leend találni azokat nekik is, akkor is.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2021-ben, a meteorológiai ősz harmadik napján


Még titkolják sóhajuk a szelek



Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató