A természet kalendáriuma (CDLXXVIII.)

Ahogy elhagyja az ég karimáját a Nap, hűvös szellők kelnek, s hajnalig leheltetik a ködöt az elmúlással küzdő füvekkel, fákkal. Ez már nem nyári alkonyat, mondom Tóth Árpáddal. 1923-ban írta volt e sorokat:

Még ifjúságával tüntet a nyár,

Még dagadóra szítt kebel a domb,

A rácskerítés peremén

Még csókolózni könyököl a lomb.

Még titkolják sóhajuk a szelek,

S mint a hancúzó gyerekek,

Rugdalják a napozó utakon

A furcsa ördögszekeret.

De estefelé hirtelen

Elkomolyodik a világ –

Ez többé már nem nyári alkonyat,

Fájdalmasak a fák.

Összebújt testük sötét és hideg,

Csak felsóvárgó csúcsukat

Ragyogja be nagymessziről

Valószínűtlen fényével a nap.

Valami fáj a tájnak. Csattanó

Izzása merengésbe hal,

Érzi a vén föld, mily rég volt szegény

Igazán boldog s fiatal.

Most álmodja mélázón vissza tán

A nyolcvanmillió éves nyarat,

Mely eónokkal ezelőtt

Ontotta rá az ifjú sugarat.

 Az eon a legnagyobb időegység a földtörténeti időskálán. A teljes földtörténetet négy eonra osztják: Hadaikum, Archaikum, Proterozoikum – együttesen: prekambrium – és Fanerozoikum. Az eon a görög aion szóból származik: egymilliárd évet, egy gigaannumot jelent.

Az volt a nyár! Tüzelt a fény

A dinozaurusz páncélos övén,

S az élet boldog szörnyalakokat

Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld

Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,

Jött a jégkor, s az ember jött vele,

A boldogtalan szörnyeteg!

A természet még kísérletezik,

Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,

Élni, boldognak lenni még,

Ó, ragyogjatok ősi sugarak!

Hiába. Elszalad a nyár.

Bús ember, megállok a fák alatt.

Elkomolyodik a világ,

Ez többé már nem nyári alkonyat.

A csókrahajló lomb közül lehull

Egy koraősz, rozsdásodó levél.

Az ördögszekér megáll az úton,

És feljajdul a szél.

 Sóhajnyi idő félezer év ehhez képet. 500 éve, 1521. szeptember 6-án ért véget az első földkerülő hajózás. Fernão de Magalhães expedíciójának egyetlen megmaradt hajója, a Victoria e napon érkezett meg Sanlúcar de Barramedába. A hajó kapitánya, Sebastian Elcano tollba mondta az expedíció viszontagságos útját annak a Maximilianus Transylvanusnak, aki az expedíció létrehozásában, anyagi támogatásában és a beszámoló közreadásában kulcsszerepet vállalt V. Károly udvarában. Az általa Sevillában papírra vetett egyetlen hiteles beszámolót 1523-ban adták ki Kölnben.

 Egy évszázad – még kevesebb. Születésének századik évfordulója tiszteletére az UNESCO a 2012-es évet az ő és a szintén száz éve született híres karmester, Solti György emlékének szentelte. 1912. október 31-én, a reformáció napjának évfordulóján született Budapesten. Már 27 éve, 1994. szeptember 8. óta nincs közöttünk. Apja, Schimert Gusztáv a Nagyszebenhez közeli Erdélyszerdahelyen nevelkedett. „…orvosként, kiváló diagnoszta, zsebre vághatott az akkori nagyképű nagy klinikusaink közül nem is egyet” – írta róla fia. Anyja felmenői között ott van Lumnitzer Sándor, az 1848–1849-es szabadságharc honvéd-orvosi karának fősebésze, még korábban Antal János nagyenyedi tanár, református püspök. 1936-ban szerzett orvosi diplomát. Orvostanhallgatóként ejtette rabul az idegrendszer csodálatos szerkezete. Lenhossék Mihály famulusaként indult tudományos pályája. Bebizonyította, hogy az idegrendszernek mind a központi, mind a perifériás része egymással bonyolult kapcsolatban lévő, ámde önálló idegsejtekből áll. Tantermi előadásaira – pazar színházi előadások (tanú erre Az emberi test ismeretterjesztő filmsorozat) – hamarosan más egyetemekről – Vásárhelyről is – elzarándokoltak a hallgatók. Ennek az időszaknak a nemzetközi idegtudományba berobbant kísérleti eredménye az általa leírt két idegsejtből álló minimális hálózat – reflexív – volt, amely meghozta számára a nemzetközi elismerést. A Kiss Ferenccel megírt Az emberi test anatómiájából több magyar és külföldi orvosgeneráció tanulta az anatómiát, az első kiadás 1946-ban jelent meg. Az anatómiát, szövettant, fejlődéstant és tájanatómiát egységben bemutató Funkcionális anatómiája 1971 óta az emberi testről kialakítandó egységes elképzelések egyik alapvető forrása. Reneszánsz ember: a természet minden csodája, az emberi kultúra minden tevékenysége, a történelem és a művészetek minden ága érdekelte. Leonardo mondását – „akkor jó egy szerkezet, ha szép” – gondolta tovább: „a szerkezetben a működés a legszebb”. A központi idegrendszer – a gerincvelő, az agytörzs, a kisagy, a látópálya és az agykéreg – szerkezetét is e mentén kutatta. Legnagyobb eredményeit a kisagykéreg kutatásában érte el. Felfedezte a kéreg moduláris szerkezetét: azaz, hogy miként kapcsolódik egységekbe 10-50 ezer idegsejt. Többször jelölték Nobel-díjra, végül azonban nem kapta meg a rangos elismerést. Tanítványa, Hámori József mesélte, hogy a Nobel-díj-bizottság egyik titkára azt mondta neki, azért nem kapta meg ő a Nobel-díjat, mert „túl sok mindennel foglalkozott”. A dolog iróniája, hogy amikor Hámori ugyanettől a titkártól megkérdezte, hogy a stresszelmélet megalkotója, Selye János miért nem kapott Nobel-díjat, a titkár azt válaszolta: „mert túlságosan egy területre koncentrált”. Nem a semmiből teremtette meg iskoláját, hanem a nagy elődök, a Lenhossék család, Hőgyes Endre és Bárány Róbert munkásságára alapozva, s elévülhetetlen eredményeket szerzett a magyar idegkutatás mai napig tartó diadalmenetének előkészítésében.

 A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként bátran kiállt a tudományos igazságok védelméért. Csillag Ádám Dunaszaurusz című dokumentumfilmje 1988-ból megrázó erővel mutatta be a bős–nagymarosi vízlépcső történetét, és benne azt a parlamenti szavazást is, ahol mindössze néhány bátor képviselő, közöttük ő szavazott a vízlépcső felépítése ellen.

 Egyszer volt alkalmam nem csak előadását élőben hallgatni, de szót váltani is vele. 1990-ben történt, amikor újraalakult a Magyar Természettudományi Társulat. (Én voltam akkor a 34. tagja az egyesületnek.) Az újjáalakult társulat első elnöke volt ő: Szentágothai János.

 Majdnem 300 évvel ezelőtt – talán ekkor kezdődött az első emberéleteket követelő harc a természet megmentéséért –, 1730. szeptember 9-én Észak-Indiában, Radzsasztán közelében 353 bisnói törzshöz tartozó parasztot mészároltak le Adzsir Szingh maharadzsa emberei. A maharadzsa palotájának építéséhez a Khedsadali falu határában lévő erdőt vágatta volna ki, de a falusiak nem engedték az erdő kiirtását: átölelték a fákat. Mire a favágók a falu lakóit ölték halomra. A népfölkelés hatására a maharadzsa törvényben tiltotta meg, hogy a bisnói települések körzetében bárki állatot öljön vagy fát vágjon ki. Azóta a Himalája vidékének Chipko – Ölelj át egy fát mozgalma világhírűvé vált. De az 1987-ben a mozgalomnak ítélt alternatív Nobel-díj sem tudott gátat vetni a világméretű erdőirtásoknak.

 „Kerestem az utat, a patakot, nádast, a cserszagú erdőt… – írta volt Fekete István az Őrségről szóló művében – s közben megtaláltam a Hazámat.”

 Őrt állni természeti értékeink védelmében ma égető kötelesség. Fontosabb, mint valaha is volt. Hogy unokáink unokái úgy találjanak rá Hazánkra itt, a Kárpát-medencében, itt, Európában, itt, e Földön, hogy lesz értelme utat, patakot, nádast, cserszagú erdőt keresni. Mert meg leend találni azokat nekik is, akkor is.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2021-ben, a meteorológiai ősz harmadik napján