A természet kalendáriuma (CDLXVII.)

Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráján, a Jézus balján három megvilágított apostol jelképezi a nyári hónapokat: a szelíd Fülöp a rák, a szenvedélyes idősebb Jakab az oroszlán és az okoskodó Tamás apostol a szűz havát.

Három nap múlva, június 21-én a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen Földünkre a Nap, mely a Kárpát-medence felett északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik. Az északi féltekén ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja.

A nyári napforduló jelképe kalászkoszorús, jobbára meztelen ifjú volt. Mindössze ágyékát fedte bíborszínű fátyol, amit a derekán csillagos öv tart, a rák jelét formázó csattal. Baljában rák, jobbjában a földgömb, amelynek felső háromnegyede megvilágított, alsó negyede sötét.

Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor. Vagy félévünnepet tartottak, mint Boiótiában és Délosz szigetén, ahol a téli napfordulat utáni újholdkor kezdték az esztendőt. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben.

Régen az emberek úgy éltek, hogy életük minden percében igazodtak a természet rendjéhez, hiszen benne és általa éltek – írja Csörgő Zoltán A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében c. művében. – A természetben meglátott körforgás, a halálból való rendszeres születés, megújulás arról nyújtott számukra bizonyosságot, hogy az ő életük sem ér véget porhüvelyük földbe tételével, új életre számíthatnak, miként az elvetett magból is új növény sarjadzik. Az égre tekintve azonban a változatlanságról, az örökkévalóról is képet kaphattak. Az éghez kapcsolódó örök tudás az ember világmindenségben elfoglalt helyéről szól.

Valóban: nem a természeti erők alól való felszabadulás biztosítja az ember szabadságát, hanem az azokhoz való igazodás. Az ember azzal szenteli meg életét, ha viselkedésének, tetteinek mintája a tágabb lét, ha az egyetemes léttel azonosul, ha az élet ritmusa a mindenség ritmusához igazítható.

Ezért fontosak a természet változásait megidéző évköri ünnepek.

Az idő felosztását, az évet ősidőktől fogva a Nap járásához igazítjuk. A Napnak az állatövön, a Napúton egyszer megtett köríve adja az évet, fényének a sötétséggel vívott harcában mutatkozó fontosabb állomásai a napfordulók és nap-éj egyenlőségek – az évszakok kezdőpontjait.

A június 22/23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák időszámításunk előtt a napforduló otthona volt, s időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte, ahol korábban a skarabeuszhoz hasonlították. Kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.

A június 24-i Szent Iván-nap Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal virágos Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze három nap választja el. Mi, magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

A mezőn szedett virágokból, füvekből koszorút kötöttek, és a ház elejére akasztották tűzvész ellen, mert ekkortól lesz elemében a nyár, ami a tűz elem évszaka. A máglya örömtűz, a máglyarakás nem egyszerű játék a tűzzel, hanem mélységes értelmű szertartás.

A cél a Nap erejének megerősítése volt, a fény megtartása a világban. A sötétség visszaszorítása tisztítás és gyógyítás egyben.

A tűzrevalót: régi fát, rossz zsúpot, szalmát, de a parázsra szánt almát is gyerekek kéregették, gyűjtötték össze. A legények közül a legnépszerűbb vagy legidősebb, nemegyszer maga a pünkösdi király lett a toborzó legény, aki összegyűjtötte a falu legényeit. Az elmúlt hetekben hántott nyírfahéjakat felfűzték egy botra, s amikor az első csillag megjelent, ezekkel a lobogányokkal kimentek a falu határába, hogy megrakják a hatalmas máglyát.

Mikor kész lett a máglyarakás, egy leány háromszor körüljárta vízzel, és ezzel szentelte meg, míg a toborzó legény is háromszor kerülte meg tűzzel, majd meggyújtotta. A tűzgyújtáskor hosszú éneket énekeltek. A legények legelsőbbike ezalatt a máglyáról meggyújtotta a maga lobogányát, majd továbbadta a lángot a többieknek, hogy azután a tűz körül táncolva lángoló seprűiket jobbjukkal körbeforgassák és fel-felhajigálják mind magasabbra a koromsötét, most már nem csupán csillagoktól szikrázó égbe. Az aláhulló parazsat eltaposták, mondván, hogy lábuk eztán ki ne sebesedjék.

Amikor már lohadt a tűz ereje, s a lángok sem nyújtóztak akkorát, elkezdtek átalszökdösni a máglya felett. Háromszor ugorták át a tüzet. Úgy tartották, a tűz gonoszűző erejű, megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, megóv bajtól, kórtól, de meg is gyógyít a betegségekből, jó még fekély ellen is, és mindemellett bőséges termést hoz. Néhol a lányok ugrottak először, csak aztán a férfiak, mert a gonosz előbb rontja meg a lányokat. A lányok ugrásából férjhezmenetelükre jósolgattak, hiszen aki ügyesnek bizonyult, és bátorságot is tanúsított, azt bizony ki is szemelték ilyenkor asszonynak. Az anyák ugyanakkor csecsemőjüket vitték keresztül a lángok fölött, tűzzel szenteltek ősi szokás szerint, hogy gyermekük ellenálló legyen a betegségekkel szemben.

Mikor már ki-kihunytak a lángok, de még perzselt a parázs, beledobták az almát és a többi gyümölcsöt. Ezeket azután kikaparták, mert jók torok- és hasfájás ellen, gyógyerejűek, hiszen a tűz minden szennyet eltávolított belőlük, és ugyanakkor erejével telítette őket. Mindemögött a lélekmagvakat termő világfa képzete rejlik, mert az alma úgy terem, mint egy kis Nap, mint aranyalma: maga az örök élet. Ezért futottak később a sült almákkal a temetőbe, és tettek a sírokra is belőlük.

A még parázsló tűzbe frissen szedett virágokat is szórtak, s gyógyfüveket pároltak fölötte. Virágos bodzafaágat tartottak a tűzbe, s így megpárolva később daganatra tették. Az ugyanígy megfüstölt vasfű, fodormenta és tisztesfű teáját hatékony szernek tartották mellfájás ellen.

A csávából, fáklyából maradt üszkös csutakokkal hazafelé megkerülték a határt, a vetéseket, majd a búzában vagy a káposztaföldön állították fel őket üszög s hernyólepés ellen. A káposztát a máglya mellett forrt vízzel is locsolták később.

Néhol eztán a kenderföldre mentek a leányok a legényekkel, ahol egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a lehevert kender feláll, az egy éven belül férjhez megy, illetve megházasodik. Máshol éjféltájban, amikor már kialudt a tűz, csak a leányok indultak a kenderföldekre, és a sötétben minden leány két szál kendert összekötött. Kilenc nap múlva megnézték: akié virágos, annak legény, akié magos, annak özvegyember lesz az ura.

Az őshit szerint ezen az éjjelen a föld alatt lévő arany meggyullad, és ami rozsda vagy salak van rajta, kékes lánggal elég róla. Az arany ott lángol fel, ahol a guruló kerék megáll, vagy ahová a felkelő nap első sugara esik. 

Mondják, e hó utolsó napján megszakad a búza töve, azaz most már nem nő tovább. Most jő tehát a betakarítás ideje, a szüret, tetteink gyümölcseinek learatása.

Most az égen és az évkörön végigvándorló Nap-hős egy esztendőbe sűrített életsorsában elhagyta élete delét, ám uralma szinte még teljes, fénye csorbítatlan.

A nyári napfordulót követően rövidülnek a nappalok. Életünkben is hasonlóképp zajlik: amikor a Nap is alábbszáll, életünk delén túl az eddigi növekedés után a természet mintáját, a magba sűrűsödést követve bennünk is alászállás, magunkba szállás, visszahúzódás, elmélyedés, befelé tekintés és elengedés kell következzék, hogy majdan, a téli napfordulóhoz, a sötétség mélyéhez, az évkör vége jelképezte halálhoz elérkezve meglegyen a biztos alapunk, ne kelljen kívül támasztékot keresni létezésünkhöz.

Ennek tudatával, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2021-ben, rák havában, Levente napján