2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kétszáz évvel ezelőtt méltán mondhatták egy matematikai találmányra, hogy az a jövő zenéje. Ma már széles körben élvezzük ennek a matematikai találmánynak a hasznát.

A tudós-polihisztor Joseph Fourier 1768-ban született egy Auxerre nevű kis francia városkában. Édesapja szegény szabómester volt. Joseph volt a család kilencedik gyereke, de az életben maradottak sorában a negyedik volt. Hamar világossá vált, hogy a gyerek rendkívüli képességekkel rendelkezik. A kor lehetőségei szerint a városka katedrálisa mellett működő „palotaiskolában” kezdte tanulmányait. A népművelő iskolát nem más, mint a templom zenemestere vezette. Minden bizonnyal az írás-olvasás megtanulása mellett bőségesen tanultak éneket és zenét is.

A kis Fourier tizedik életévében sorsdöntő tragédia következett be: mindkét szülőjét elvesztette. Szerencséje volt, mert rendkívüli elméjével felhívta magára a figyelmet, és az egyház püspöke segítette további tanulmányai folytatását. 1780-ban bekerült az auxerre-i katonai iskolába. A fiú is érezte, hogy nem szabad elherdálnia tehetségét. Hogy még többet tanulhasson, összegyűjtötte az elégett gyertyák viaszmaradványait, ismét gyertyává formálta azokat, és azokkal világított, miközben tanult. A katonai iskolában kezdetben az irodalom terén jeleskedett, de hamarosan ráérzett a matematika szépségére. 1782-ben (alig 14 évesen!) elkészült a Bézout Cours de mathématiques című hatkötetes munkájával, a következő évben pedig első díjat kapott egy mechanikai tanulmányáért.

1787-ben kilépett a katonai iskolából, és belépett a bencés szerzetesek sorába. Talán pap akart lenni. Azonban felszentelése előtt abbahagyta egyházi tanulmányait, és 1789-ben Párizsba ment matematikát tanulni. Bár sokszor próbálkozott, szegény származása miatt nem vették fel tüzértisztnek sem.

1790-ben visszatért auxerre-i régi iskolájába tanítani. Akkoriban egyre feszültebbé vált a francia politikai helyzet. Lázongások, kisebb-nagyobb forradalmak toborozták a híveket maguknak. Így történt, hogy az immár tudós tanár is beleszólt a politikába. Mivel mérsékelt nézeteket vallott, szálka lett Robespierre szemében. Éppen akkoriban vált divattá a nyaktiló (Guilottine francia orvosról kapta a nevét) használata. Csak hajszálon múlott, hogy Fourier megúszta a kegyes halál gépezetét. Szerencséjére – mielőtt lefejezték volna – Robespierre megbukott.

1798-ban már Napóleon seregében találjuk. A hadvezér magával vitte Egyiptomba a lángeszű fiatalembert mint tudományos tanácsadót. Napóleon Fourier-nek is köszönhette sikeres csatáit. Itt vetette be először Bonaparte tábornok a gyalogsági négyszög nevű felállást. Ez a gyalogsági négyszög azt jelentette, hogy a gyalogságot négyzet alakzatba állította, minden oldalon hat-hat sor katonával. Az alakzat közepén a lovasság és az ellátmány kapott helyet. Mivel ez a felállás bármilyen irányba könnyen mozgott, sikeresnek bizonyult. Egy sikeres bevetés alkalmával jelentette ki Bonaparte, hogy „a szamarakat és a tudósokat középre!” Nyilván ez a kijelentés azt jelentette, hogy középen volt a legnagyobb védelem.

Fourier Egyiptomban maradt tudományos munkát végezni. Csak 1801-ben tért haza, amikor az angolok elfoglalták Egyiptomot. A gentleman angolok megengedték, hogy Fourier és tudóstársai magukkal vigyék jegyzeteiket. Csak épp a hieroglifák megfejtéséhez szükséges régészeti kincseket vették el tőlük, hogy „nagyobb biztonságban legyenek”.

1802–1814 között Napóleon kinevezte Isere megye prefektusává. Nem szívesen vállalta ezt a feladatot, de nem utasíthatta vissza Bonaparte parancsát. Ebben a periódusban olyan sikeres területrendezési tervet vitt véghez, amelynek egy magyar szót is köszönhetünk. Lecsapoltatta a Bourgoin (burgony) mocsarakat, és utat építtetett Grenoble-tól Torinóig. A lecsapolt mocsarak helyén egy Solanum Tuberosum nevű növényt termesztettek, ami magyarosítva burgonya lett.

Igazi tudósi életmódját 1817-ben kezdhette el, amikor beválasztották a Tudományos Akadémia tagjai közé. Csak nemes ember lehetett akadémiai tag, és Fourier-nek azért sikerült bekerülni az akadémiára, mert érdemeiért kapta meg a rangot, így a neve is megváltozott Jean-Baptiste Joseph Fourier-ra.

A hőterjedést matematikai képlettel sikerült leírnia, és ő volt az első, aki a légkört tette felelőssé, hogy nem hűlt ki a Föld. Lényegében megjósolta az üvegházhatást.

Egy másik tudományos felfedezése – amint a bevezetőben már említésre került – a hullámmozgás matematikai leírása. 1822-ben Fourier abból a kijelentésből indult ki, hogy a zenei hang periodikus rezgés, periodikus hullámmozgás. Ez a mozgás lehet bármilyen bonyolult – főleg, ha egyszerre szólal meg egy zenekar –, mégis leírható. Mivel minden nagyobb hullám előállítható egyszerűbb részhullámokból, így matematikailag is le lehet írni a bonyolult hanghullámot. Ezt a matematikai képletet nevezték el Fourier-sorozatnak.

A Fourier-sorozatnak – bár érdekes matematikai problémát oldott meg –, a széles körű felhasználásával az 1960-as évekig kellett várni. A számítógépek fejlődésével megjelent a digitális hangfeldolgozás igénye is. És ekkor a programozók már készen kapták a matematikai modellt, mely segítségével a számítógép a hangokat számokká alakítja, majd a számokat képes ismét visszaalakítani eredeti hanggá. E matematikai tudás segítségével működik a számítógépünk hangkártyája is. Ma már egyszerűen megvesszük a készüléket az üzletből, és eszünkbe sem jut, hogy annak a működéséhez szükséges matematikai modellt már kétszáz éve leírta Fourier. Ezért lett ő a jövő zenésze.

A Fourier-sorozat azonban még egy hasznos tulajdonsággal bír. Lehet, kevesen tudják, hogy a hang nagyon nagy helyet foglal a számítógépek memóriájában. Ez azért van így, mert a mikrofonok olyan rezgéseket is felvesznek, amelyeket az emberi fül képtelen meghallani. Képzeljük el, hogy miközben egy számítógép hangfelvételt készít, másodpercenként negyvennégyezer hangmintát vesz (sőt, ma már elavultnak számít ez a minőség is). Felfogni is nehéz, mekkora adatmennyiséget jelent egy néhány perces zenei felvétel. Hogy csökkenteni lehessen a hangfelvételek méretét, a Fourier-sorozat segítségével kiszűrik azokat a felhangokat a zenéből, amelyeket az emberi fül amúgy sem hallana meg. Így – mivel épp a felhangok a nagy rezgésszámú hangok – nagymértékben csökken a felvételek mérete. A máig népszerű mp3 formátumú hangfájlok és zenelejátszók is e matematikai képlet alapján teszik szórakoztatóvá az unalmas időt az életünkből.

Fourier meggyőződése volt, hogy az egészség titka a meleg. Ezért lakásában mindig hőség volt, miközben ő több rend ruhába burkolózva őrizte az egészségét. Ma mosolygunk e hóbort hallatán, de a tudós még Egyiptomban beszerzett egy életre néhány kínzó betegséget, melyekre nem volt gyógymód, csak találgatás.

A jövő zenésze 1830. május 4-én leesett egy lépcsőről, súlyosan megsérült, és két héttel a baleset után, 16-án meghalt. Párizsban helyezték örök nyugalomra. Emlékét azonban nem feledheti senki, aki úton-útfélen vagy otthon digitális zenét hallgat. Fourier találmánya ott él a zenelejátszó és felvevő mikrocsipek belsejében.

Jean-Baptiste Joseph Fourier

Hogy vinné el a fekete mentő! 18 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 18 perccel korábban

Erről jut eszembe 18 perccel korábban

Rollernagyi 18 perccel korábban

Közönségszolgálat 18 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 18 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 18 perccel korábban

Hírek, rendezvények 18 perccel korábban

4keréken 18 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató