2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Fluminense és a Manchester City jutott be a Szaúd-Arábiában zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság döntőjébe. A brazil együttes a sorozat hétfői elődöntőjében 2-0-ra legyőzte az egyiptomi al-Ahlit, az angol csapat kedden 3-0-ra nyert a japán Urava Red Diamonds ellen. 

A Dzsiddában rendezett első elődöntőben mindkét csapat előtt sok gólhelyzet adódott, végül a Libertadores-kupa brazil címvédője, amely először szerepel a klub-vb-n, a kolumbiai Jhon Arias 71. percben tizenegyesből szerzett góljával került előnybe az afrikai BL-győztessel szemben. A riói együttes a 90. percben növelte előnyét, illetve döntötte el az összecsapást John Kennedy révén.

A másik ágon az Urava Red Diamonds jól tartotta magát a meglehetősen visszafogottan futballozó angol bajnoki címvédő ellen, ám az első félidő hosszabbításában egy öngól nyomán a Manchester City került előnybe. A szünet után alig 15 perc alatt eldöntötte a meccset és a továbbjutást a manchesteri alakulat, előbb Mateo Kovacic, majd Bernardo Silva volt eredményes, a folytatásban pedig több gól már nem esett.

Eredményjelző

Labdarúgó-klubvilágbajnokság:

* selejtező: al-Ittihad (szaúdi) – Auckland City (új-zélandi) 3-0 (3-0);

* az elődöntőbe jutásért: Urava Red Diamonds (japán) – León (mexikói) 1-0 (0-0), al-Ahli – al-Ittihad 3-1 (1-0);

* elődöntő: Fluminense (brazil) – al-Ahli (egyiptomi) 2-0 (0-0), Manchester City (angol) – Urava Red Diamonds (japán), Dzsidda 3-0 (1-0).

Pénteken játsszák:

* a 3. helyért: al-Ahli – Urava Red Diamonds (16.30 óra);

* döntő: Fluminense – Manchester City (20.00).

Hogy vinné el a fekete mentő! 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Rollernagyi 19 órával korábban

Közönségszolgálat 19 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 19 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

4keréken 19 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató