2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

13 éves kislányt erőszakoltak meg

A hatóságok két marosvásárhelyi férfit vettek őrizetbe a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal is megerőszakoltak egy 13 éves kislányt. Az egyik gyanúsított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottja.

A hatóságok két marosvásárhelyi férfit vettek őrizetbe a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal is megerőszakoltak egy 13 éves kislányt. Az egyik gyanúsított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottja.

A Maros Megyei Törvényszék melletti ügyészség által lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint e hónap 13-án indítottak bűnügyi eljárást az 55 éves K. J. Z és az 54 éves B. J. ellen. Ez utóbbi a polgármesteri hivatal alkalmazottja. Mint a B. J. lakásán, valamint a munkahelyén tartott házkutatás révén, illetve a vizsgálat eddigi eredményeiből kiderült, az elmúlt év során idén januárig a gyanúsítottak több alkalommal is szexuális kapcsolatot létesítettek egy 13 éves lánnyal.

K. J. Z. egy másik bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van, B. J.-t pedig kedden 24 órára őrizetbe vették és előzetes letartóztatási javaslattal átadták az igazságügyi szerveknek.

Érdeklődésünkre, hogy a kislány milyen kapcsolatban volt a két gyanúsítottal, illetve hogyan derült fény a bűntettre, Barbu Angela, az ügyészség szóvivője nem kívánt részletekkel szolgálni. – Azokat az információkat, amelyek a nyilvánosságra tartoznak, belefoglalták a közleménybe – válaszolta a szóvivő.

A gyanúsított nem köztisztviselő

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivője, Aurel Trif lapunknak kijelentette, várják az igazságügyi szervek döntését az ügyben. A hivatal álláspontja az, hogy a szóban forgó férfi nem köztisztviselő, szerződéssel foglalkoztatták a közterület-fenntartó osztály keretében. Ugyanakkor tettét szabadidejében követte el – szögezte le Aurel Trif.

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató