2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Százhuszonöt éve, 1896. június 8-án volt a honfoglalás ezredik évfordulóján megrendezett millenniumi ünnepségek csúcspontja Budapesten. Az MTVA Sajtóadatbankjának összefoglalója:

Az 1867. évi kiegyezés után dinamikusan fejlődő Magyarországon az 1880-as években merült fel a gondolat, hogy ünnepeljék meg a honfoglalás ezredik évfordulóját. Az erre felkért Magyar Tudományos Akadémia a pontos időpontot nem tudta meghatározni, a dátumot 860 és 900 közé tették. Az ünnepségek időpontjáról így a politikusok döntöttek, s 1895-öt jelölték ki emlékévnek. Ekkor még csak országos kiállítást terveztek, de aztán újabb és újabb rendezvények ötlete merült fel, és az időpontot 1896-ra módosították. A millennium célja az ezeréves „magyar állameszme” népszerűsítése, a magyar nemzeti nagyság és dicsőség ünneplése lett, amit egyfelől a nagyberuházások, másfelől a pompázatos felvonulások, rendezvények szimbolizáltak. A jeles alkalomra a parlamenti pártok békét kötöttek, a nemzetiségek tiltakoztak ugyan, de tüntetésekkel nem zavarták meg az eseményeket.

Az ezredév kezdetén, 1895. december 31-én éjfélkor az ország egész területén megkondultak a harangok. A Képviselőház 1896. április 21-i ünnepélyes ülésén iktatta törvénybe a honalapítás évezredes emlékének megörökítését, hálát adva az isteni gondviselésnek, Árpád fejedelemnek és Ferenc Józsefnek, a törvény június 8-án, Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján lépett érvénybe. Ugyanaznap fogadták el a törvényt „a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről”: emlékmű felállításáról a budapesti Andrássy út végén; emlékoszlopok emeléséről az ország hét pontján (a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zoborhegyen, a dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Cenk-hegyen); a Mátyás-templom melletti Szent István-szoborról; a Szépművészeti Múzeum felépítéséről; 400 új népiskola felállításáról. A budapesti millenniumi emlékmű építése azonban csak az év végén kezdődött meg, és csaknem harminc évig tartott, végső formájában 1929. május 26-án, a hősök napján avatták fel.

A központi rendezvényt, a budapesti millenniumi kiállítást május 2-án nyitotta meg tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné. E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet, a november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem hatmillió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek, a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra, többek között a ma is is álló Vajdahunyad várát.


Az ünnepségek egyik központi elemének, a városligeti (budapesti) kiállításnak a hivatalos plakátja
(Gerster Kálmán és Mirkovszky Géza alkotása)
Forrás: Wikipédia




Budapest képe is megújult: felavatták a Millenniumi Földalatti Vasutat, a kontinens első és a világ második föld alatti vasútját, átadták a Műcsarnokot és az Iparművészeti Múzeumot, a Nagykörutat teljes hosszában, felavatták a Ferenc József (ma Szabadság) hidat, kiépítették a rakpartot, megkezdték a budai Vár újjáépítését. Az uralkodó az év során 13 alkalommal látogatott Magyarországra, és az év folyamán avatta fel – a román és a szerb király jelenlétében – az újonnan szabályozott Vaskaput.

Egymást követték a szemkápráztató rendezvények: május 3-án hálaadó ünnepi misét tartottak a Mátyás-templomban, két nappal később nagyszabású katonai díszszemlét a Vérmezőn, május 17-én a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek ünnepi ülést, június 6-án ünnepélyesen vitték át a budai királyi palotából a Mátyás-templomba a Szent Koronát.

A millenniumi ünnepségek csúcspontján, 1896. június 8-án Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján az ország fejezte ki hódolatát a király előtt. Az ország 89 törvényhatóságának küldöttei és az arisztokrácia tagjai díszmagyarban, a lovas bandériumok történelmi mezbe öltözve vonultak a Vérmezőről a Várba, majd a Szent Koronával az épülő Országházhoz. Az ekkorra már elkészült Kupolateremben a főrendiház és a képviselőház tagjai együttes ünnepi országgyűlést tartottak. Szilágyi Dezső, a Képviselőház elnöke méltatta a király és a nemzet egymásra találásának jelentőségét, amely „beláthatatlan időkre biztosítja a magyar állam ősi szabadságát és egységét”, majd Gyulai Pál, a magyar irodalomtörténet nagy alakja felolvasta a honalapítás évezredes emlékét megörökítő két törvény szövegét. A menet ezután ismét megindult és visszavitte a koronát a Várba.

A nyári hónapokban számos kulturális és sporteseményre, külföldi látogatásra került sor. Természetesen vidéken is nagyszabású ünnepségek zajlottak, számos helyen ekkor avatták fel az új városháza épületét. Az iskolákban a tanév végén rendezték meg a millenniumi ünnepségeket, hálaadó istentiszteletekkel, a Szózat és a Himnusz eléneklésével, számos helyen a tanulók fákat is ültettek. Az ünnepségsorozat 1896. október 31-én ért véget, ekkor ismét országszerte megkondultak a harangok.

A millecentenárium tiszteletére 1996-ban felújították a hét vezér szoboregyüttesét a Hősök terén, a megújult teret és az emlékmű megszépült szobrait 2001. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között avatták újra. Az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánította a Hősök terét.


Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató