2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„a szertesürgő pillanat Sziszüphosza”

Újra egy szép könyv, Markó Béla Boldog Sziszüphosza. Haikuk 2011-ből. Százhuszonkilenc háromsoros, bennük az egész világ.

Újra egy szép könyv, Markó Béla Boldog Sziszüphosza. Haikuk 2011-ből. Százhuszonkilenc háromsoros, bennük az egész világ. Makro- és mikrokozmosz, ég és föld, ember és Isten, élet és halál, mítosz és valóság, fény és árnyék, értelem és érzelem, pillanat és örökkévalóság, amilyennek a költő látja, érzékeli, láttatja az év- és napszakok egymást követő, megállíthatatlan folyamatában, tizenhét szótagba tömörítve. Ha korábban a szonett, mostanság ez a különös, miniatűr versforma cáfol rá a látszatra, a formai kötöttségek nem korlátozzák, ellenkezőleg, szárnyalni engedik Markó lírai énjét. A lét legapróbb jelei is filozófiai magasságokba röpíthetik, egy hétköznapi semmiség is festői képeket sugallhat e haikukönyv tanúsága szerint. A tavasz-nyár-ősz-tél egymásba folyó négyese az embert övező természet minden arcát felmutatja, s a létszakaszok is ezt képezik le valamiképpen születéstől a halálig. Ehhez igazodva a négy fejezetre osztott versgyűjtemény a megújulás, kiteljesedés, beteljesülés, elmúlás kérdéskörét is felkínálja az olvasónak. Mélyen, frappánsan, tüneményesen, sok-sok empátiával és azokkal az egyéni jegyekkel, amelyeket a szerző költészetének kedvelői már olyan jól ismernek. Érthető, hogy borongós hangulattal is találkozunk a kötetben, a mai világban elkerülhetetlen a rezignáció, de több a könyvben a derű, a költő a megnyugvás ösvényeit járja. Olykor még Sziszüphosz is boldog lehet.

A könyv mintegy ajándékként még egy külön méltatandó ráadással lep meg. A hátsó fedőlapon a szerkesztő költőtárs, Kovács András Ferenc a szerzőnek dedikált verssel ajánlja be a közönségnek a válogatást. Ez is bravúr: Markó Béla lírai teljesítményének lényegét hét haikuba sűríti, s ezek remek, öntörvényű költeménnyé állnak össze.

Hangsúlyoztam, mint általában a Bookart kiadványai, ez a kötet is szép kivitelezésű. Ami jelentős mértékben köszönhető a könyvművészetben mind több elismerést gyűjtő fiatal grafikusnak, Részegh Botondnak, aki nemcsak a témához, műfajhoz illő borítót tervezett, tizenkét ihletett grafikai lapjával azt is igazolta, milyen érzékenyen képes ráhangolódni a lírai anyagra.

 

*Kovács András Ferenc verssora

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató